„Ezzel nem csak a közönségnek, magamnak is tartoztam” – Így készül Vikidál Gyula a Dinamit jubileumi koncertjére

Május 24-én a budapesti Barba Negra Trackben tartja 40 éves jubileumi koncertjét a Dinamit zenekar. A próbák a héten kezdődtek, s a zenészek egy olyan eseményre készülnek, amilyenre 1982 óta nem volt példa.

Él még a környezetünkben egy generáció, akikre bizony érdemes odafigyelni. Mi több, lehet, ez az utolsó lehetőségünk, hogy még láthassuk őket a színpadon. Ha pedig egy olyan zenekarról beszélünk, amely 37 év után ismét az eredeti felállásban lép a közönség elé, bizton állítható, hogy a kínálkozó lehetőség nem csupán csábító, de egyenesen kihagyhatatlan. A Dinamit együttes május 24-i jubileumi koncertje, amelyről korábban a Blikk is hírt adott, ilyen eseménynek ígérkezik: 1982 óta először újra együtt játszanak a szupergroup alapító zenészei.A koncert igazi időutazásra invitál. Persze, önmagában az, hogy a Tinédzser dal, vagy az Engem ne sajnáljatok felcsendül, még nem biztos, hogy behívó erő, bár tény, hogy a Rudán Joe-val kiegészült Dinamit zenekar szerepe és színpadi pozíciója az elmúlt években egyértelműen megerősödött – majd másfél éve épp a Barba Negra Music Clubban léptek fel közel telt ház előtt.

Hogy ezúttal nem csupán egy koncertről, sokkal inkább „A Koncertről” van szó, azt a jubileumi buli szépen gyarapodó Facebook-eseménye mellett a zenekar év végi közleménye tudatta, amelyből kiderült, hogy 37 év után először láthatja majd a közönség Németh Alajost, Németh Gábort, Szűcs Antal Gábort, Papp Gyulát és Vikidál Gyulát egy színpadon. A napokban elkezdődtek a zenekari próbák, ahol a klasszikus dalok mellett természetesen emlékek is előkerültek. „Sokan biztos bulvár hírekre számítanak, hogy az elmúlt időszak vélt vagy valós sérelmeit tesszük ki az asztalra, ezzel töltjük az időt. Nem erről van szó. Zenélni szeretnénk, leginkább tisztelegni a közönségünk előtt, akik egy igen rövid, de annál sikeresebb időszakban támogattak minket, és közel negyven év távlatából sem feledték sem a dalokat, sem a személyünket” – mesélt az első próbák után Vikidál Gyula, a néhai szupergroup énekese. >>

Műsorszervezés: Mistral Music Kft.

Videók